Önkormányzati tájékoztató

Tovább folytattuk a szennyvíziszap elszállítását a tartályokból. A vállalkozó segítette a Vasivíz Zrt. tartályok szippantását, mivel elromlott a Zrt. speciális autója. Ígéret van arra, hogy ezen a héten több napot dolgozik községünkben. A karbantartó (Kovács János telefonszáma: 06-30-693-2728) folyamatosan egyeztet a tulajdonosokkal. A szállítási időpont módosulásáról nem ő tehet. Továbbra is kérjük, hogy a baktériumserkentő szert (Septiforte, Septibio) rendszeresen szórják a toalett lefolyóba a használati utasítás szerint. (Hetente egy, illetve két adagoló kanállal) Mégegyszer tanulmányozzák a kivitelező Z.E.H. Kft. szakmai tanácsait. A két év garanciából több, mint egy év már eltelt.

A helytörténeti kiállításhoz a tárgyak gyűjtése folyamatos, köszönjük az eddigi felajánlásokat.

Május 3-án dr. Székely János Megyéspüspök Úr szentmisét celebrált községünk templomában. Utána találkozott a környék egyházközségi képviselőivel. Az oszkói hívek sokan részt vettek a püspöki szentmisén.

Felújítottuk a Kultúrház előtt felállított lóvontatású tűzoltókocsit, melyet 1927-ben Rosner báró, országgyűlési képviselő ajándékozott a községnek. A hátsó kereket Bene László hegyhátszentpéteri asztalos készítette, a két használt első kerék helyi felajánlás volt. A festést Németh Péter vállalta. Szeretettel emlékezünk az egykori önkéntes tűzoltókra, a parancsnokokra. A különböző versenyen Hajdú István (Pista bácsi) kovácsmester parancsnoksága idején többször első helyezést ért el Pácsony csapata. Pista bácsi községünkért végzett áldozatos munkája, vidám természete, az emberek iránt érzett szeretete példaként áll előttünk.

A Vasvári Járási Kormányhivatal települési ügysegédje a jövőben is minden pénteken 12.15-től 13.15-ig tart ügyfélfogadást.
A FALUNAPOT augusztus 21-én (vasárnap) tartjuk. Fellép a telekesi Népdalkör, a nicki Fergeteg Néptáncegyüttes. Sztárvendég: Magyar Rózsa.
A nyári szünetre a tanulóknak kellemes pihenést kívánunk. Kedves a diákok! Vigyázzatok magatokra – különösen – a kánikula idején. Legyetek éberek a különböző veszélyekkel szemben. Töltsétek el hasznosan a szünetet.
A Kultúrház előtt virágzik a 15 hársfa, melyet a két világháború között ültettek elődeink az első világháború áldozatainak emlékére. A hársfák illata betölti községünk központi részét.
A templomkertben kinyílott a levendula, június 28-tól (keddtől) elkezdjük a vágást. A helybeliek elvitelre szedhetnek belőle a kora délelőtti órákban.

Pácsony, 2022. június 27.

Nagy István
polgármester


 

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.