Önkormányzati hírek

  • A Képviselő-testület az óvodásoknak 5.000.-Ft, az általános iskolásoknak 10.000.-Ft, a középiskolásoknak és egyetemistáknak 15.000.-Ft támogatást ad. Önkormányzatunk a következő évben is részt vesz a Bursa Hungarica Felsőoktatási önkormányzati pályázat rendszerében.
  • Fogadják szeretettel a mellékelt fényképeket, melyeken virágos előkertek, az idén felújított keresztek, a temető, a templomkert és intézményeink láthatók. A felvételeket július elején készítettük. Ilyen szép községünk. Köszönet azoknak, akik az átlagnál is többet tesznek a virágos Pácsonyért. Külön elismerés illeti Vitéz Ferencet, aki vállalta a keresztek felújítását. Nagyon szép munkát végzett.
  • A FALUNAPOT 2016. július 24-én (vasárnap) tartjuk. Délelőtt 8 órától labdarúgó mérkőzések lesznek a volt Járműjavító melletti füves pályán. Délután 15 órakor – Nagy István polgármester köszöntője után – kultúrműsor következik a Kultúrház előtti ligetben. Fellép a győrvári Általános Iskola moderntánc csoportja, a szombathelyi Boglya Együttes,  a szombathelyi Primadance Salsa csoportja. Sztárvendég: Kaczor Feri.

17 órától szeretettel várjuk a falu lakóit, az elszármazottakat, a vendégeket uzsonnára, baráti beszélgetésre.

 Virágos faluVirágos falu

 

 

 

 

 

 

Pácsony, 2016. július 14. 

Nagy István

polgármester


 

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.